A BALATONBA FULLADT PÉNZ

090901_kolompar_2Habár lassan összecsapnak fejük felett a hullámok, a magyar roma vezetők kiélik az utolsó lehetőségeiket. És milyen szép élet is volt ez. A roma vezetők pancsikálhattak a különféle pályázati forrásból befolyó pénzekben. Szó szerint. Így történhetett például, hogy a hátrányos helyzetű roma gyerekek igencsak előnyös helyzetű cigány vezetőkké változtak egy balatoni nyaraláson, amely valójában a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány (MNEKK) által, „Anyanyelvű és népismereti gyermek- és ifjúsági táborok” címen arra érdemes gyerekek érdekében kapott közpénzből támogatást. Vezérek, családtagok, és becsempészett szeretők. Kirándulás, és esti romabuli. Minden volt ott csak nyelvi-kulturális tábor nem. Habár…ez eddigieket szemlélve hagyományőrzésnek is tekinthetjük, ahogy a dolgokat intézték. Sajnálatukra a gyerekek nevében fáradalmaikat kipihenő BKM-i vezérek egy hasonszőrű társasággal – az itt említett Kelevízzel – kötöttek üzletet:
Mindenesetre igen nagy a hasonlóság a fent említett alapítvány, és Kolompár Orbán média-szereplései között:

“…Öt rendbeli csalás és sikkasztás gyanúja miatt adott ki a rendőrség elfogatóparancsot az augusztus elején utcára került szolnoki kisdiákok nyaraltatását szervező Együtt Kelevíz és Környéke Jövőjéért Egyesület vezetője ellen – mondta Buzás László, a Marcali Rendőrkapitányság vezetője szerdán…”
„…Sikkasztás és a számvitel rendjének megsértése miatt vádat emelt az ügyészség Kolompár Orbán ellen – közölte a Fővárosi Főügyészség…”
“…A tájékoztatás szerint a budapesti VI.-VII. kerületi ügyészség emelt vádat az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) vezetője és két társa ellen…”
“…Kolompár Orbán 2003. június 25-től az OCÖ elnökeként ellátta az önkormányzat képviseletét és gyakorolta munkáltatói, banki, gazdálkodási jogköreit is. A másik két vádlott – akik az OCÖ gazdasági vezetői voltak – feladata a könyvelés, a beszámoló készítése, a gazdasági tevékenységgel kapcsolatos nyilvántartások vezetése volt…”
“…Novemberben állítják bíróság elé Kolompár Orbánt…”
“…Folytatódhat a Kecskeméti Városi Bíróságon a Kolompár Orbán elleni büntetőeljárás, amit korábban az EP-választáson induló politikus mentelmi joga miatt függesztettek fel. Az OVB azonban most hivatalosan is tájékoztatást adott a bíróságnak arról, hogy nem szerzett mandátumot az  …ismét jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének gyanújába keveredett Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke. Nem ez az első eset, tavaly egyszer 13, egy másik esetben pedig 140 millió forintot kerestek rajta…”

090901_kolompar_1Gondolom minden hasonlóság véletlen.(?) A rutin és az évek – ahogy mondani szokás – segítettek a pályázati elszámolásoknál is.
Például a balatoni nyaralás jelenléti ívén szereplő gyerekek – az írástudatlanok esetén felnőtt képviselőjük, szülőjük esetében – a közel nyolcvan aláírt név jó, ha két-három ember keze nyomán születtet. A „segítők” között még – ugyancsak cigány származású – megyei munkaügyi roma-referens is megtalálható, akinek szakavatott tanácsai sokat segítettek a Bács-Kiskun Megyei Cigány Önkormányzat zűrös ügyeinek egyengetésében.
Valamit viszont fel is kellett mutatni. Ugyancsak az MNEKK segíthetett volna. A BKM-i Cigány Önkormányzat „Regionális és helyi anyanyelvű elektronikus média”, és „kisebbségi írott sajtó” pályázatokon zsebelhetett be milliós támogatást, amelyek azonban nem valósultak meg. Személyi vitákon kívül a cigány írásbeliség gyakorlatilag teljes hiánya okozta a bukást.
Habár ez önmagában az egész ügy létjogosultságát megkérdőjelezi, sok-sok millió folyik el a roma kulturális alapokba, vagyis alapokból.
2008-ban egy helyre túl sok lett volna a pénzből, ezért a Magyarországi Cigányszervezetek Fóruma BKM-i Tagszervezete kapta a lehetőséget – és a pénzt – egy roma televízió megvalósításához. A megítélt összeg meg is érkezett a jogosulthoz, és…nyomaveszett. A tagszervezett elnöke – aki a Sükösdi OCÖ elnöke is egyben – saját bevallása szerint a nehéz anyagi helyzetben lévő magánvállalkozása megsegítésére használta fel a könnyen jött segítséget. Miután az MNEKK szerette volna látni az elszámolást – amire természetesen esélye sincs – megkezdődött a jogi huzavona. Az első lépésben már nehézségeket okozott, hogy a nevezett tagszervezet arra a kiskunmajsai székhelyre van bejegyezve, amely cím alatt Kolompár már jól ismert roma egyesületei, szervezetei is működnek. Vagyis működtek, hiszen az értesítéseket, számlaleveleket természetesen senki nem veszi át az említett helyeken. Ráadásul a megyei bíróságon önálló szervezetként jegyezték be, így az amúgy is megtépázott kiskunmajsai központban valószínűleg hiába kopogtatnak a végrehajtók. A dühös károsultak –akik a nevezett projektekben valós munkát végeztek – igencsak nehezen fognak pénzükhöz jutni, mert a betyárbecsület, és a jól bevált hazudozás lelassítja a kommunikációt, úgymond etnikai sajátosságokkal fűszerezi az ügyintézést.

  • hajekcsaba –
Facebook Comments