A KÖZÖNYÖSÖK – A KÖZTÜNK ÉLŐ KÖZELLENSÉG

hqdefaultA közönyösök élősködők.
Ők azok, akik a kívülálló szerepében tetszelegve várják a világuk jobbra fordulását. A közönyösök elvárják, hogy a dolgok fejlődjenek, miközben ők, a közönyösök enyhe undorral nézik végig azokat, akik – szerintük – betegesen izgága és magamutogató hajlamuknál fogva a közjó érdekében bármit is tenni próbálnak.
De a közönyösök persze szeretik élvezni az eredményeket.
A közönyösök a kollektivitás és a szolidaritás tőkései. Más dolgozik, ők élvezik. Ha valami netalán nem úgy sikerülne, ahogy ezt elvárhatnánk, a közönyösök mindig készek a válasszal: Na ugye, megmondtam.
„…élni annyi, mint állást foglalni”. Ezt egy Friedrich Hebbel nevű német drámaíró úriember mondta. A kedvenc témáim egyikét veti fel.
Az általános és gusztustalan politikai, társadalmi, közéleti és egyben össznépi szintű közöny meglétét.
A közönyösök.
Néhányan elhiszik magukról, hogy ők, talán valamiféle élni, és élni hagyni elvre hivatkozva a legkisebb kárt úgy okozhatják saját és környezetük életében, ha nem alkotnak véleményt
semmiről.
A közönyösök a végletekig képesek fokozni azt a képességüket, hogy bárkivel elhitessék a vélemény alkotás feleslegességének tényét.
Őket az ideges viselkedésükön kívül a minden közhelyek királya címre is pályázó: „…minek, úgyse lesz ez másként” jellegű közhely iránti fanatikus hitük is jellemzi.
A legrosszabb fajta önámító módon elhiszi, hogy ha nem tesz semmit, nem is hibázhat.
Pedig társadalmi változások kémiájában, a cselekvés és vélemény alkotás hiányának
tömegméretű megléte ugyanolyan befolyásoló tényező, mint az aktivitás.
Ez a fajta nemtörődöm viselkedés maga a megtestesült fatalizmus.
Egy minden próbálkozást elnyelni képes, szinte leküzdhetetlen sötét mocsár, amely
beszippanthat bármilyen gondolatot, változtató eszmét, és amelyből kilábalni nehezebb, mint
egy falat áttörni.
A közönyösség a maga tehetetlen, félretúrhatatlan tömegével minden idők legkonzervatívabb ellenfele.
Maga a cselekvő passzivitás.
Az, ami bekövetkezik, legyen az a mindenki számára ó, vagy a ránk szakadó rossz, nem a
cselekvő kissebség akaratán, hanem a közönybe fulladó tömeg érdektelenségén múlik.
A bekövetkező események annak köszönhetők, hogy az emberek nagy része önszántából
lemond a véleményalkotás jogáról – ölbe tett kézzel nézi az aktívak szélmalomharcát -, és
bárgyú módon elvárja, hogy mindenki más cselekedjen. Nem a kissebség dönt.
A közönyösök lemondanak arról a jogukról, hogy a dolgokat a maguk idejében békésen
megváltoztassák. Végignézik az önfeláldozó, csökönyös erőlködést a közjó érdekében, így őket hibáztatom azért, hogy bármiféle érdemi változásért a radikalizmus kell előtérbe hozni.
A beszédesebb közönyös csökönyösen hirdeti, a bekövetkező rossz elkerülhetetlenségét,
bárminemű cselekvés alapvető hiábavalóságát.
A közönyösök siránkozó fajtája a legrosszabb.
Ő az, aki naponta képes elmesélni sanyarú sorsának alakulását, miközben a tehetetlenséget és a dolgok megváltoztathatatlanságába vetett hitet szórja igeként a világba. A siránkozó
közönyös egész nap panaszkodik.
De nem tesz semmit. De felháborodik a naivitásunkon. A filozofikusabb alkatúak talán a dolgok sorsszerűségéről is beszélnek megfűszerezve az ilyenkor szokásos közhelyek teljes körével, („…minek, úgyse lesz ez másként” és célba értünk).
De mire ide eljut, az élesebb elméjű hallgatója, már tudja…ez is csak egy közönyös.
A közönyösök tagadják a felelősség kollektivitását. Sőt, ők sose ismerik el a felelősségüket, és nem győzik hangsúlyozni a kívülállásukat a dolgok bekövetkeztekor. Egyszerűen gyávák és aljasok. Semelyikük nem teszi fel a kérdést, hogy mi történhetne másként, ha ő is felhagyna önámító politikájával.
Ő sohasem érzi magát felelősnek, még akkor se, amikor az élete törik ketté a hálátlan társadalom önzése miatt, még ekkor is képes ujjal mutogatni másokra.
És elölről kezdi a siránkozást…

-hajekcsaba-

Facebook Comments