A NEGYEDIK

Videós-újságíró-képzés_561575_largeNapjainkra széles körben népszerűvé vált intellektuális közhely, hogy a média a negyedik hatalmi ág. Mégsincs társadalmi kontroll felette. Ez az ellenőrizetlenség pedig annyira aggályos, hogy magát a demokráciát lehetetleníti el. A Montesqieu által megfogalmazott állam eszközei, a törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás után kiépült negyedik hatalmi ág.
Nyilvános szócső és láthatatlan ragályterjesztő is egyben. A legális állami agymosás társadalmilag elfogadott formája, és a demokrácia megfélemlíthetetlen kardja. Birodalmak építője és lassú sorvasztója, ideológiák haszonleső kiszolgálója.
A nép hangja és a király hangja.
Megríkadhat, kacagtathat, de leginkább bosszantással foglalkozik. Nem csoda, hogy amióta felvilágosodásról beszélünk, azóta frontvonal a média. Frontvonal a nagyoknál és a kicsiknél. És a foltossá vált szennyes is éppoly büdös minden szinten. A nagy különbség nálunk vidéki portaposóknál, hogy mi bizony tudjuk, hogy mitől sárga elöl és barna hátul a mosásra ítélt igazság. Mert az igazság ilyen kis városban nehezen bújik el szégyenét rejtegetve. Bűzlik az minden sarkon. A legnagyobb és legszentebb terünk irodáiban, és az agitprop-bürókká avanzsált szerkesztőségekben is. És talán hihetetlen, de a média úgy is tud hazudni, hogy elhallgat. Titkol, rejteget. Nem mondja meg hol a kapcsoló, amikor a sötét szobában botorkálunk. De ha eléggé hűen csaholunk, egy csonka gyertyát ad hát a kezünkbe. Csak akkorát, hogy a fejünket ne verjük nagyon a falba, de ne lássuk mi is van a szobában. Írástudóknak politikai sajtó, vizuálisoknak politikai tv, vakoknak rádió. Most aztán el vagyunk látva hosszú nyelvű médiumokkal. Mindenki választhat magának. Újság, ami mindent megírhatna. Újság, aminek mindent meg kellene írnia – hiszen közpénzből fizetik – mégse teszi. Van televíziónk, de baj, hogy túl sokan nézik, és televíziónk, amit remélem, kevesen néznek. Új független hang az éterben, ami nem is annyira független. És velünk élnek a „mindenkimások”. Akik nem akarnak pártújságba, vagy párt újságjába írni. Akik meglepődnek azon, hogy 2014-ben még mindig a ’48-as jelszavakért kell küzdeni. Azonban amikor új szelek kezdtek fújni a paloták dísztermeiből, a jelenlegi vezetés szívében kevésbé szerelmetes gondolatokat ébresztő szócsövek egyszercsak listásak lettek.
A feketelistával együtt járt a fehér listáról való eltávolítás, így a kiközösítés is.
Talán így jártam én is. Feketelistás lettem, harapni akartam, gúnyolni és harcolni az igazamért. A játékáért verekedni készülő kisgyerek dühét éreztem, amikor megláttam az elhagyott kisautót kibukkanni a homokból. Agyrém, rosszindulatúság, a homokozóért küzdő várépítők teremtett szüleménye az egész. Amit én elnyomásnak hiszek, talán csak átszervezés. Hogy is mondják manapság,racionalizálás? Már nem érzem leköpve magam, mert alternatívát kaptam.
Nem vettek el semmit, csak nem adják a kezembe, amit idáig kaptam. De nem is dugják el, csak érte kell nyúlni. Ezt bárki megteheti. Sokat tanultam a dologból. A magyarázat olyan, mint azon a bizonyos helyen a vágás. Mindenkinek van. Közhelyesen szólva: szép lehetek, de okos nem. Share: Van a receptben némi erőfitogtatás, karmok kieresztése, heccelgetés szépen összefőzve. Kétoldalú olcsó játék. Lehet rajta szórakozni, vagy idegesen hajat tépkedni, de lássuk be, hogy a verekedés is akkor kezdődik, amikor a másik visszaüt. Hogy ki ütött először? Hát a másik, és mindig a másik. Kicsit lufi a dolog, sok-sok direkt bosszantással összefőzve. De azért nem remélem, hogy ez a front is elhal. Bár, ha majd elfáradnak a homokozóban csörtető gyerekek, új játékot találnak maguknak a megunt helyett.
Öröm az ürömben: „jól elvan a gyerek, amíg játszik”.

-hajekcsaba-

Facebook Comments