BIZTOSAN IGAZ (VAGY NEM)

jew-cartoonKarcolat egy csendes kisváros hétköznapi gyűlölködéséről. Nevetséges színdarab, valós személyekkel.
A színhely egy kedves utca, csodálatos kis házaival. Kívülről az elérendő vágy, a nyugalom, a jövőkép. Azok a dolgok, amiért az egyszeri portaposó szívesen sétál áradozva az ilyen környéken.
Belülről néhol szeretet, néhol düh és mindent fertőző indulatok.
De az utcácskában sétáló számára mindez rejtve maradhat mindaddig, amíg a falak rejteke mögül ki nem bukkannak az ott élő emberek, minden jóságukkal és gonoszságukkal.
A főszereplő, a mindent tudó és azonnal megmondó, ha kell esernyővel verekedő, ha kell arcba savat fröccsentő világmegváltó, az aktuális megbízó.
Szereplő még a hallgató mesterember, akinek a napi feladata lenne a házikón végzendő szakszerű munka. Ő a láthatóan szenvedő alany, aki barátságos módon eltaktikázta magát, mikor politikai beszélgetésbe keveredett a megbízójával.
És egy szerencsétlen mellékszereplő vagyok én, amint kerékpárral arra haladva belehallgathatok mindebbe. Egy színpadon is csak jelöletlen kellék lennék, akinek neve sincs a darabban. Csak átsuhanok balról-jobbra, és magammal viszem azt a piciny foszlányt ebből a közjátékból, amit a néhány másodpercemért nekem szánt a nagy rendező.
Bár ne tette volna.
Lettem volna inkább másfajta hibás díszlet, amely a rossz karakterre dől, vagy szándékos dramaturgiai húzás során agyonüti azt.
Nem. Így csak hallgathattam, ahogy a világmegváltó, mindentől sértett, de láthatóan gondtalan hazánkfia oktatja napi áldozatát.
Néhány szó a néhány méteremért: „…Merthogy ebben a Bajnai gyerekben benne van ám a zsidó vér, azért ilyen…látszik is rajta…” – mondta a mindenttudók önelégültségével.
De valami nem stimmelt. Csapott homlok. Karvalyorr. Az orrcimpák alsó széle felfelé ívelt és a felső határvonaluk is kirajzolódott. Konkáv hátsó vonalú füle, nagyméretű lecsüngő fülcimpája volt. Háza a XX. század kényelmes polgári stílusában épült, gondozott, valószínűleg hitelmentes, minden négyzetcentiméterén az irigyelhető gondtalanság nyoma. És éppen tovább csinosíttatja. Mesteremberekkel, nem a saját, talán sose dolgozó kezével.  A ház előtt pár éves szép nyugati szedán. A bácsika ápolt, beszéde választékos. Szinte süt róla, hogy az értelmiségi lét nyugalmas és jól fizető érájából kiöregedett nyugdíjas. Mindezt összevetve az acsarkodó turbónemzeti kijelentheti, hogy: ellenség.
Hiszen a nemzetikum fősodrának újsütetű, és önképzésük során tévedhetetlenné vált antropológusai (na meg az ő olvasott híveiknek csaholó csordájának…), minden szempontja szerint kijelenthetem, hogy: A bőszen zsidózó polgártárs: zsidó volt.
Vagy nem.

-hajekcsaba-

Facebook Comments