HIÉNÁK

399568_478546348860290_2063257154_nItt ülnek a szemünk előtt. A parlament soraiban. Polgármesteri testületekben. Bizottságokban.
Ezek az emberek erkölcsi hullák.
De lássuk be utólag, hogy tudtuk kik is ők! Már akkor is azok voltak, aminek most látjuk őket. Politikai hiénák. Élősködők.
Amikor megválasztottuk őket, ugyanezek az emberek voltak, csak mi voltunk hiszékenyebbek. És akkor is a nevük mellé raktuk az x-et.
Megmagyaráztuk azzal, hogy ez a kisebbik rossz. Megmagyaráztuk azzal, hogy ők jobbak lesznek. Hazudtunk magunknak. Nagyobbat, mintha ők tették volna. Akiket az utóbbi választásokon a bársonyszékekbe ültettünk, nagyonis tudták, hogy mit vállalnak majd.
Pedig hiénák voltak már akkor is. Sőt, éppen ezért nevezem őket hiénának. Semmi ártatlanságot ne keressünk bennük! Ők keresték a rendszer hibáit, közeledtek hozzá, élvezni akarták, és most élvezik is.
Mert mi megadtuk nekik a lehetőséget. Ők hiénák, mi ostobák vagyunk. Ők a hibásak?  Ők is. De mi, akik négyévente rosszabbnál rosszabb lehetőségeket választunk, ugyanannyira azok vagyunk.
Platon mondta az Állam című művében: „ Nem az Isten a bűnös, hanem aki választ”.
Ő, te és én. Akik maguknak nagyobbat hazudnak, mint a választott isteneink.
Újra és újra megtesszük. Ahelyett, hogy végre meztelen fenékkel kergetnénk őket a fenébe.
Nem. Nem csak az utolsó két év apparatcsikjairól és kutyáikról beszélek. Nem az utolsó nyolc évéről. Nem 20 évről.
Én az utolsó évtizedek összes mocskáról, politikai hiénákról, élősködőkről beszélek. Magáról a rendszer hibáiról.
Mindig van és mindig lesz olyan ember, és főleg holmi önigazoló politikus, aki azt mondja: ilyen a politika.
Nem igaz. Hazugság. Szemfényvesztés, a dolgok erkölcstelen elkenése. A politika szó eredeti jelentése közélet, ebben az értelemben tehát mindenki, aki részt vesz a közéletben, tevékeny vagy tétlen politikát folytat. Ebben a magyarázatban nincs benne, hogy hazudik, csal, lop, tönkretesz.
A közéletben való részvétel jó, becsülni való dolog. Politizálni nem más, mint magunkon kívül mással is foglalkozni.
Akik az „ilyen a politika” felkiáltással elnézik a hiénáknak, vagy maguk a hiénák, akik ezzel mosnák tisztára mocskukat…ezek fertőzték meg a közéletet.
Szemétdombra velük!
Mi, akik ennek a mocskos rendszernek, társadalmi kloákának a pöcegödör felére jutottunk, mi, akik a pöffeszkedő, arrogáns, léhűtő, haszonleső elitnek még a szekerét toljuk, végre megtehetnénk, hogy kilépünk a három évig nulla, négyévente x megalázó matematikájából.
Kergessük szét a politikai hiénák falkáját!
Ne tekintgessünk, ne nyaljunk állandóan felfelé, a lefelé, a felénk taposó lábak irányába. Ne keressünk magunknak állandóan új isteneket a bukottak helyett! Rajtunk Múlik!

-hajekcsaba-

Facebook Comments