NÉGY LÁBAM VOLT…

359158Négy lábam van, amiken igyekszem stabilan állni. Ezek mind csökönyös elvek, amik vélt vagy valós sérelmek és igazságok ideologizált keverékei. Ezek egyike a humanizmus, de nem a történelmi, filozófiai „izmus” formájában – habár úgy is -, sokkal inkább a minden izmus nélküli empátia formájában (most legyen ez a humanizmus). Nem mindig tudom kezelni ugyan, de egy másik ember szempontját
felfogni és megérteni képes vagyok. Nem mindig ott és azonnal. Sőt. Lelkiismeret-furdalás formájában (holmi poszt-traumatikus stressz?), büntetésképpen, később kapom meg egy csomagban az ítéletet. Na, a sok rigolyám közül a késői együttérzőt cipelő lábam megbicsaklott, megbotlott, kitört. Igyekszem gyógyítani ezzel a vallomással, ami talán indokolatlan, félreértett szitu, és a legértékesebb egy agytúrkásznak lesz, aki azonnal kórtörténetet vesz fel belőle. Ha pedig minden úgy történt, ahogy elmesélem, és igaz, nem félreértett, akkor értékesebb lesz, hiszen nem egy kórtörténet, hanem egy egyszerű kortörténeti karcolat is lehet. Valamiért siettem a város felé, és leszólított egy kopottas középkorú férfi… Leszólított, és meg is állított volna:- Elnézést… – eddig jutott elsőre, és valóban be kell vallanom, hogy már akkor se tűnt tolakodó, ápolatlan figurának. (Vagy talán a lelkiismeretem döntött úgy, hogy egy kicsit még piszkálni fog a dologgal.)- Bocs, de nincs nálam aprópénz – én pedig eddig. Egy gyors pillantás – komolyan nem lenézően, inkább türelmetlenül -, és már mentem is tovább.- Na de én… – ez még nekem szólt. Félszemmel láttam még a borostás arc ráncai között megjelenő csodálkozást, és kitörő felháborodást. Nem hangzott több szó közöttünk. Ő talán ott maradt még a kérdéseivel, de legalábbis a teljesítetlen és soha el nem mondott, meg nem hallgatott kérésével. Én pedig menekültem, mint egy tipikus kispolgár, aki kivagyiságában is érezte, hogy valamit elrontott. Meg se hallgattam. Valójában azt se tudom, hogy mit szeretett volna. A szokásos kéregetés? Vagy egy eltévedt emberke kopott ruhában, aki nem találta az utat a buszmegállóhoz? Nem tudom, nem tudtam. De legalább meghallgathattam volna, és akkor nyugodt lelkiismerettel utasítom el az igazsággal (…tényleg nem volt nálam pénz), amit viszont ott és akkor fegyverként használtam egy kurta és arrogáns szúrással. Akárki is volt, szerintem megöltem az utolsó csepp önérzetét is, amely alanyi jogon járt neki, mégha valódi kéregető is. Rosszabb esetben csak a legjobb sétálós ruhája is annyira kopott, hogy csövesnek néztem. Így hát egy humanista – a világ embertelenségétől elfoglalt aggyal – kiölte a humánt egy Homo Sapiensből, mert Hobo Sapiensként zavarta a látókörét.
Azóta nem láttam, nem hallottam róla. Valószínűleg ez fordítva is igaz. Talán ő is elmesélte már másnak a történetet egy bunkóról, aki nagyképűen átlépett rajta…vagy utánam köpött egy sercegőt, kéregetett tovább, és azóta is magasról tesz az egészre. Talán éhenhalt, mert nem szánta meg senki, és ő nem volt olyan élelmes mint egy macska, vagy nem olyan bátor, hogy lopjon. Vagy valaki agyonverte, mert zaklatónak hitte. Vagy azért, mert utálja a kéregetőket. Még Share: azokat is, akik nem azok, de elsőre annak tűnnek. Vannak ilyenek is. De az is lehet, hogy nem történt vele semmi, csak megsértődött rám, és anyázva továbbment. Aztán valaki más adott neki tüzet, mert csak dohányozni szeretett volna, és nem találta az öngyújtóját. Vagy nem…

  • hajekcsaba –
Facebook Comments